213 000 forint volt az átlagbér tavaly

Beküldve: 2012-02-21    Forrás: Index.hu

A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a KSH által vizsgált nonprofit szervezeteknél dolgozók száma átlagosan 2 millió 692 ezer fő volt, ami tízezres csökkenés, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az előző évit. Az NGM örül annak, hogy a versenyszférában többen dolgoznak.

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál tavaly átlagosan 1 millió 851 ez­ren dol­goztak, 25 ezerrel, 1,3 százalékkal többen, mint 2010 azonos időszakában, közölte a KSH kedden. A költségvetési szfé­rá­ban dol­gozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel (4,9 százalékkal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló köz­foglalkoztatási rend­szer hatásának tu­laj­donítható.

Bővebben>>>

<<< Extra sok szabadságnap jár a kormány tisztviselőinek

MSZP: nem működik a bérkompenzáció >>>

Címkék: foglalkoztatás, kereset, ksh, ngm, statisztika,